Kutyáktól tanulni nem szégyen – Lázár János üzeni: Bekaphatod, nép!

  • narancs.hu
  • 2014. május 22.

Narancsblog

Lázár János fácánra megy! Két napig Csehországban, 23 millió forintért. De kicsit meg van sértődve, hogy mér’ fáj ez a magyarnak, ha egyszer neki oly erősen a szenvedélye, hogy egy darabig nem tud lejönni róla.

„A politikus azt mondta, tisztában van azzal, hogy a vadászat ellenérzést vált ki a magyar társadalomból, így ez politikai karrierjének is árthat. Többen ezért javasolták is neki, hogy hagyjon fel a szenvedélyével. »Én ebben nem látok szégyellnivalót« – fogalmazott. Hozzátette: viseli annak a következményeit, amit szenvedélye okoz. »Egyelőre nem tudok leszokni róla« – mondta. Arról is beszélt, hogy a vadászatra soha nem áldozott közpénzt, ennek költségeit mindig saját maga állta” – írja az origo.

„Ellenérzést vált ki a magyar társadalomból” – mondja ez a himpellér, majd hozzáteszi, hogy viseli a következményeit. Milyen következményeit viseli? Lázár Jánosra nézvést ma Magyarországon csupán egyvalaminek lehetne következménye, jelesül annak, ha valami Orbán Viktorból „váltana ki ellenérzést”. A társadalom momentán tehet egy szívességet Lázár Jánosnak. Hisz mit tehet a társadalom Lázár Jánossal? Körülbelül semmit: nem olyan a rendszer. Kimenjünk tán az utcára, hogy ne vadásszá’ már, mert bármit csinálsz, bármennyi pénzt bokázol is el, akkor is ugyanaz a sutyerák táskacipelő szolga maradsz, aki mindig is voltál. Nem megyünk, nem megy ki senki ezért az utcára. És ezt pont Lázár János tudja a legjobban (meg a gazdi), ezért bele is mondja az ellenérzéstől terhelt népe arcába, hogy egyelőre nem tud leszokni róla. Mennyen mindenki a dolgára. Majd, ha másnak lesz kétharmada, akkor talán visszaveszek egy kicsit, de egyelőre nekünk, nekem meg a főnöknek van kétharmadunk, úgyhogy: lábhoz!

S mikor ezt kimondja, látá, hogy nem szakad le a plafon. S rögtön vérszemet kap, mint minden ilyen izzadós tenyerű parvenü, s kivágja az adu ászt, hogy ő még soha nem áldozott közpénzt a szenvedélyére. Mármost Lázár János még az alsógatyáit is közpénzből veszi. Lázár Jánost a magyar nép fizeti. Vagy rosszul tudjuk? Ja persze, odaadjuk neki a pénzt, aztán ő azt csinál vele, amit akar. Ő kérkedni akar, megmutatni, hogy neki ezt is, azt is szabad, s akinek meg nincsen semmije, az annyit is érdemel. S aki nem akar gyors kocsit a segge alá, az nem is férfi, meg az untig ismert összes hülyesége. Meglehet, lesz ebből még gyorskocsi, kisvadász…

De ne tessenek aggódni, tisztelt adófizetők, jó helyre megy Lázár fizetése, gondoljanak csak bele, biztos tanul valamit azokon a vadászatokon, amivel hasznára lehet nemzetének. Ha mástól nem, hát a kutyáktól. Így, ha mondjuk Orbán Viktor eldob egy csontot vagy labdát, Lázár könnyen visszahozza.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.